Indul a csokiklub - 2008. november
Indul a csokiszezon! Jönnek a hűvös napok, amelyek becsábítják a forró csokoládé szerelmeseit a Keserédesbe. Hogy rá ne unjanak a már ismert fűszeres választékra, most három izgalmas új ízt kínálunk: narancsosat igazi narancsvirággal, rózsásat – természetesen rózsaszirmokkal -, és a karácsonyi sütemények illatát idéző kardamomosat.
Persze az eddigi kedvenceket is megtartottuk: a chilis, gyömbéres, fahéjas, szegfűszeges, indiai maszalás és mézeskalácsos forró csokiért sokan visszajárnak hozzánk. Kibővítettük a bonbonos pultot is, ahol a gyümölcsös, fűszeres, marcipános, alkoholos és egyéb izgalmas csokoládék folyamatosan változó választéka várja a függőket. Ismét kérhető a tavalyi ősz slágere, a lágyan olvadozó csokifondü, aszalt gyümölcsökkel.
Miután hozzánk nem csak szimplán csokizni és vásárolni járnak az emberek, hanem legalább annyira szeretnek beszélgetni is, kitaláltunk valamit: miért ne lehetne a kettőt direkt összekötni? Úgyhogy novembertől elindul a Keserédes Csokiklub, amit a jószomszédi viszony jegyében a mellettünk lévő Carmella Kávéházzal közösen szervezünk.

A Csokiklub rendezvényein, amelyet a mostani tervek szerint havonta rendezünk majd, a csokifüggők, édesszájúak és az egyszerű érdeklődők is elmélyülhetnek a csokoládé nevű titokban. Idővel olyan profi kóstolóvá válhatnak, akik értékelni tudják a minőségi csokoládét, és különbséget tudnak tenni a különböző termőhelyről származó kakaófajták között.
Bemutatjuk a különböző trendeket, a csokoládédivatot, és a jövőben megismerkedhetnek néhány hazai készítővel, illetve finomságaikkal is. Az első alkalom az alapozásé: ismerkedés a kakaó történetével, a csokoládé készítésének titkaival. Közben megkóstolhatják a csokoládé alapanyagát, a kakaóbabot, majd néhányat, a világ legfinomabb csokoládéi közül. A nap fénypontjaként pedig mindenki kipróbálhat egy igazi csokiszökőkutat!
Időpont: 2008. november 8. szombat, 17.00 Helyszín: Carmella Kávézó, XIII: Budapest, Katona József utca 24. Jelentkezés előzetesen a Keserédes Csokoládéboltban, a Carmella Kávézóban vagy e-mailben.