Csokoládé a négyzeten - csokis piskóta

Látom a kolleginák blogján, hogy egyre-másra születnek a csokis csodák Melange próbacsokijaiból.  Én se szeretnék lemaradni persze, alkottam is valamit, ami még nem az, amit igazán alkotni szerettem volna, de szégyent semmiképpen nem vallok vele. Már csak azért sem, mert ennél finomabb, bûnösebb, léhább süteményt mostanában nemigen készítettem. Elég ránézni, hogy az emberre észrevétlenül ugráljanak fel a dekák...

Csokis piskóta

Hozzávalók:

20 dkg vaj
18 dkg finomszemû kristálycukor
15 dkg liszt
5 dkg kakaó
fél teáskanál sütõpor
5 tojás
20 dkg étcsokoládé
1,5 dl tejszín


Elkészítés:

A puha vajat habosra kevertem a cukorral, majd egyenként hozzáadtam a tojásokat, mindegyik után alaposan megdolgoztattam a habverõket. A lisztve belekevertem a sütõport, beleszitáltam a vajas-tojásos masszába, majd utánaküldtem a kakaót is.

Amikor kész volt a piskótamassza, fogtam egy csinos kis teflonformát - és itt a "kis" nemcsak amolyan kedves jelzõ, a forma valóban kicsi, kb. 12x20 cm-es -, kibéleltem sütõpapírral. Miután a forma valóban kicsi, nem akartam a sütõpapírt csak úgy belegyûrni, vettem a fáradságot, és méretre vágtam a papírt: külön az aljára, a két rövidebb, illetve a két hosszabb oldalára szabtam a papírból. Egy-egy pici vajpöttyel ragasztottam a papírokat a forma oldalához.

Beleöntöttem a formába a masszát, 180 fokos sütõben sült vagy 50 percet. A tûpróba elengedhetetlen, nehogy nyersen vegyük ki a süteményt, holott a külseje már úgy mutatja, mintha megsült volna.

Amíg a tészta sül, a csokoládégyöngyöket felolvasztjuk a tejszínben, hagyjuk kihülni. Amikor a tésztát késznek nyilvánítjuk, deszkára borítjuk, megszabadítjuk a sütõpapírtól, és nagy önfegyelemmel kényszerítjük magunkat, hogy csak egy egész keveset vágjunk le a végébõl, hogy megkóstolhassuk alkotásunkat.

A langyos piskótából hasábokat, szeleteket vágunk, kinek hogy tetszik, és az olvasztott csokoládéval leöntve tálaljuk. Akadt még itthon néhány csokigolyócska, azzal díszítettem. 

Forrás:  http://fakanal.freeblog.hu

Itt vagyunk:

 

CÍMÜNK:

 

  • Budapest XIII. Pozsonyi út 9.
    pár lépésre a 4-es és 6-os villamos Jászai Mari téri megállójától,
    valamint a 76-os és 75-ös trolibusz végállomásától

 

NYITVATARTÁS:

 

  • hétfőtől péntekig 11.00-19.00-ig
  • szombaton és vasárnap 10.00-14.00-ig

 

GPS:

 

  • N 47.514735
  • E 19.04914

 

ELÉRHETŐSÉGEK:

 

  • Telefon: 30/9-425-463
  • email

Navigáció